Honnan ered a tarot, hogyan lett egy kártyajátékból az okkult újjászületés eszköze, és hogyan használd a lapokat jóslás helyett őszinte önreflexióra.
Kevés tárgyat övez annyi titok, mint egy pakli tarotkártyát. A különös képek, a köpenyes alakok, a tornyok, holdak és csontvázak mintha rejtett tudást ígérnének. Sokan reménnyel és némi szorongással nyúlnak a lapokhoz, félig-meddig arra számítva, hogy megtudják belőlük, mi fog történni. Ez a kategória más, és szerintünk hasznosabb nézőpontot kínál. A tarotot nem érdemes olyan kristálygömbnek tekinteni, amely egy előre megírt jövőt mutat. Sokkal inkább tükör: régi, gazdag képek sora, amelyek segítenek tisztábban látni a saját helyzetedet, érzéseidet és döntéseidet. Ahhoz, hogy jól használd, érdemes tudni, honnan is származik valójában.
A játékkártya a 14. század végén jutott el Európába, valószínűleg az iszlám világgal folytatott kereskedelem révén. Észak-Itália fejedelmi udvaraiban a 15. század első felében valaki egy ötödik, képes lapsorozatot illesztett a megszokott négy szín mellé. Ezek az adulapok, a trionfi, később tarocchi, olyan allegorikus alakokat ábrázoltak, amelyeket a kor bármely művelt embere ismert: az erényeket, a pápát, a császárt, a Halált, a Szerencsekereket, a Napot és a Holdat. A legszebb fennmaradt paklik, például a milánói Visconti és Sforza család számára festettek, kézzel készült műalkotások. Nagyjából három évszázadon át ütésszerző kártyajátékot játszottak velük, ahogy ma a bridzset, és ennek a játéknak a leszármazottai Európa több részén ma is élnek, nálunk a tarokk. A történeti források szerint a reneszánsz Milánóban senki sem jósolt belőlük.
A fordulat a 18. századi Franciaországban jött el. Antoine Court de Gébelin tudós 1781-ben azt állította, hogy a tarot az ókori egyiptomi papok elveszett bölcsességét őrzi. Ezt semmivel sem tudta alátámasztani, a történészek régóta elvetik, mégis óriási hatása lett. Nem sokkal később egy Etteilla néven ismert párizsi okkultista kiadta az egyik első, kifejezetten jóslásra tervezett paklit. A 19. században Éliphas Lévi a huszonkét adulapot a héber ábécé huszonkét betűjével és a kabbalával kapcsolta össze, a londoni Arany Hajnal Hermetikus Rendje pedig az asztrológiával és a négy klasszikus elemmel szőtte egybe a tarotot. 1909-ben e kör két tagja, Arthur Edward Waite író és Pamela Colman Smith festő kiadta azt a paklit, amelyet ma többnyire Rider-Waite-Smith néven ismerünk. Smith nagy újítása az volt, hogy nemcsak az adulapokra, hanem minden lapra emberalakos jelenetet rajzolt. Ez az egy döntés tette a tarotot történetekként olvashatóvá, és a legtöbb mai pakli máig az ő képeit követi.
Itt érdemes egyenesen fogalmazni. Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a tarotkártyák meg tudnák jósolni a jövőt, vagy olyan tényeket tárnának fel, amelyeket a kártyavető másképp ne tudhatna. A lapok keverése véletlenszerű, a pszichológusok pedig régóta leírták, milyen könnyen találunk személyes jelentést általános kijelentésekben; ezt gyakran Barnum- vagy Forer-hatásnak nevezik. Ettől a tarot még nem értéktelen, csak másra jó, mint amit sokan várnak tőle. Egy kérdés mellé tett eleven kép úgy működik, mint egy jó beszélgetőtárs: megtöri a megszokott gondolatmenetet, új szempontot vet fel, és arra hív, hogy észrevedd, mit érzel már amúgy is. A jelentés benned születik meg, nem a kartonlapon, és éppen ezért lehet értékes.
Hanna nem tudta eldönteni, elfogadjon-e egy előléptetést, amely egy másik városba költözéssel járt volna. Egyik este húzott egy lapot, és a Remete jött ki: magányos alak lámpással egy hegyi ösvényen. Nem parancsként fogadta. Inkább megkérdezte magától, mit mozgat meg benne a kép, és azon kapta magát, hogy arról ír, mennyire egyedül érezte magát a legutóbbi költözése után, és milyen kevéssé készült fel rá. A lap nem mondta meg, menjen-e. Megmutatta viszont az alatta rejlő valódi kérdést, amely egyáltalán nem a munkáról szólt, hanem arról, hogyan építene fel egy életet egy új helyen. Elfogadta az előléptetést, és ezúttal a barátságokat is olyan gondosan megtervezte, mint a bútorokat.
Ha ebben a szellemben közelítesz a tarothoz, néhány egyszerű hozzáállás sokat segít. Nyitott kérdéseket tegyél fel, például „mit kell meglátnom ebben a helyzetben?”, ne azt, hogy „be fog-e következni?”. Figyeld meg az első érzelmi reakciódat a képre, mielőtt bármilyen jelentésnek utánanéznél. A hagyományos értelmezéseket szókincsként kezeld, ne ítéletként. A végső döntés pedig maradjon szilárdan a te kezedben. A Napi Útmutatás napi lapja és az alkalmazás kirakásai pontosan az ilyen elmélkedésre készültek. Így használva a kártyák már nem a holnapba való szorongó bekukucskálást szolgálják, hanem szelíd napi gyakorlattá válnak: őszintén ránézni a mára.
A SpirAI önismereti app. Semmi itt nem jósolja meg a jövőt, és nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológiai segítséget.
Vidd tovább, amit itt észrevettél, egy beszélgetésben. Ingyenes kezdés, hit nem szükséges.
SpirAI a Google Playen