A legtöbbet tanulmányozott meditációs forma, hogy valójában mi ez a marketing alatt, és hogyan a figyelem újra és újra való visszairányítása maga az egész gyakorlat.
A meditáció összes lehetséges formája közül egy jutott el a legmesszebbre a kórházakba, iskolákba és laboratóriumokba, útközben levetve vallási ruhájának nagy részét: a tudatos jelenlét. A szó mára annyira gyakori, hogy szinte elvesztette a jelentését, alkalmazásokon árulják és teásdobozok oldalára nyomtatják. Ezért érdemes visszatérni a legegyszerűbb őszinte meghatározáshoz, ahhoz, amelyet Jon Kabat-Zinn kínált, az a tudós, aki a legtöbbet tette azért, hogy a modern orvostudományba hozza. A tudatos jelenlét, ahogy írta, az a tudatosság, amely abból fakad, hogy szándékosan, a jelen pillanatban és ítélkezés nélkül figyelünk.
Olvasd el ezt lassan, mert minden egyes szó teherbíró. Szándékosan: ez megfontolt, választott, nem az a véletlen észrevétel, amit egész nap teszünk. A jelen pillanatban: nem a végtelenül begyakorolt múlt vagy az aggódva elképzelt jövő, hanem itt, most, az egyetlen hely, ahol bármi valaha is valóban megtörténik. Ítélkezés nélkül: észreveszed, ami jelen van, anélkül, hogy azonnal jónak vagy rossznak osztályoznád, és ennek megfelelően reagálnál. Ez az egész gyakorlat. Minden más, a párnák, az alkalmazások, a füstölő, a technikai iskolák, részlet és dísz e körül az egyetlen egyszerű, nehéz dolog körül.
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a meditáció az elme kiürítését jelenti, majd amikor az elme makacsul megtagadja az ürülést, arra a következtetésre jutnak, hogy egyszerűen rosszak benne, és feladják. Ez az egész terület legelterjedtebb és legcsüggesztőbb félreértése, és több embert állít meg, mint bármi más. Az elme úgy termeli a gondolatokat, ahogy a száj termeli a nyálat. A dolgát végzi. Nem próbálod megállítani, és a megállítás kísérlete csak egy hangosabb, frusztráltabb elmét produkál.
Íme, amit valójában csinálsz. Választasz egy horgonyt, általában a légzés fizikai érzetét, és ott pihenteted a figyelmedet. Másodperceken belül, megbízhatóan, az elméd elkalandozik, a tervezésbe, az emlékezésbe, egy dalba, a holnapi aggodalomba. Egy későbbi ponton észreveszed, hogy elkalandozott. Az észrevétel pillanata nem a kudarc. Ez a gyakorlat lényege. Gyengéden, anélkül, hogy szidnád vagy osztályoznád magad, visszairányítod a figyelmedet a légzésre. Aztán újra elkalandozik, és te újra visszairányítod. Ez a kalandozás és visszatérés, egyetlen ülés alatt százszor vagy ezerszer megismételve, nem az akadály, amely a gyakorlat útjában áll. Ez a gyakorlat. Minden visszatérés egy kis ismétlés a figyelem izma számára, pontosan úgy, mint egy súly egyszeri felemelése. A cél soha nem egy tartósan csendes elme volt, amely alig létezik. A cél egy barátságosabb, egyenletesebb viszony azzal, amit az elméd éppen csinál.
A bizonyíték itt szokatlanul szilárd egy szemlélődő gyakorlathoz képest. A nyolchetes tudatosság-alapú programokat széles körben vizsgálták, és sok résztvevő számol be arról, hogy nyugodtabbnak érzi magát és jobban tud összpontosítani. Ez az alkalmazás nem orvosi kezelés, és nem helyettesíti a szakember segítségét. Sokan, akik rendszeresen gyakorolnak, nyugodtabbnak és kevésbé reaktívnak érzik magukat, a kutatók pedig tovább vizsgálják, hogyan függ össze a szemlélődő gyakorlat a figyelemmel és az érzelmekkel. Mindez nem varázslat, és semmi sem azonnali. Egyszerűen újra és újra gyakorlod az alapvető készséget, hogy észrevedd, hol van jelenleg az elméd, majd szándékosan eldöntsd, hová helyezd, és mint minden gyakorolt készség bármely területen, ez fokozatosan erősödik az ismétléssel.
Éva, egy ápolónő, nem a megvilágosodás keresése miatt fogott a meditációba, hanem mert elkezdett ráförmedni a szeretteire a hosszú, kimerítő műszakok után. Azt várta, hogy a gyakorlat derűt szállít, valami sima belső nyugalmat. Amit valójában kapott, kevésbé volt drámai és sokkal hasznosabb. Egy este, egy vita közepén a partnerével, észrevette a forróságot felemelkedni a mellkasában, és az éles szavakat már a szájában betöltve, és életében először volt egy apró rés az érzés és a reakció között. Abban a résben, bármilyen keskeny is volt, választhatott. Nem lett derűs ember; ez sosem volt kínálatban. Olyan emberré vált, akinek volt egy fél másodperc választása, amellyel korábban nem rendelkezett, és ez a fél másodperc, ezernyi apró pillanaton át megismételve, lassan megváltoztatta az egész életét.
Kezdd abszurd módon, szinte sértően kicsin. Öt perc bőven elég. Ülj úgy, hogy egyenes, de nem merev, méltóságteljes, de kényelmes legyél. Csukd be a szemed, vagy hagyd, hogy a tekinteted ellágyuljon és a padlóra essen. Találd meg a légzést ott, ahol a legtisztábban érzed, az orrlyukaknál, a mellkasban, vagy a has emelkedésében és süllyedésében, és egyszerűen pihenj ott. Amikor észreveszed, hogy elsodródtál, és el fogsz, tucatszor vagy százszor, egyszerűen térj vissza, kommentár nélkül és önkritika nélkül. A visszatérés gyengédsége sokkal többet számít, mint a maradás hossza. Csináld ezt a legtöbb napon, nem valami különleges állapot hajszolásában, hanem hogy edzed az összes emberi szabadság közül a legalapvetőbbet és legerősebbet: a képességet, hogy újra és újra eldöntsd, hol lakik a figyelmed.
A SpirAI önismereti app. Semmi itt nem jósolja meg a jövőt, és nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológiai segítséget.
Vidd tovább, amit itt észrevettél, egy beszélgetésben. Ingyenes kezdés, hit nem szükséges.
SpirAI a Google Playen