A misztikus szív minden nagy hiten belül, a szúfizmustól a kabbaláig a keresztény szemlélődésig, és annak feltűnő egysége, amiről a misztikusok beszámolnak.
A világ nagy vallásai a felszínen hatalmasan különböznek egymástól, a tanításaikban, a rítusaikban, a szent történeteikben, és, sajnos, a háborúkban, amelyeket évszázadok során a különböző nevükben vívtak. De ha türelmesen leereszkedsz mindegyikük felszíne alá, le a legmélyebb szemlélődőik, a misztikusaik tényleges megélt tapasztalataiba, akkor valami valóban figyelemre méltó kezd kibontakozni. Újra meg újra, olyan hiteken át, amelyek történelmileg sohasem találkoztak, és olyan nyelveken, amelyek ellenállnak minden könnyű fordításnak, a misztikusok valami feltűnően és szinte kísértetiesen hasonlóról számolnak be: közvetlen, lenyűgöző, életet átalakító egységélményről az istenivel vagy a valóság egészével, amelyben a hétköznapi, különálló, szorongó én egyszerűen elcsendesedik és feloldódik. Ez a felszíni zaj alatt rejlő közös alap az egyik leglenyűgözőbb tény az emberi spiritualitás egész tanulmányozásában.
Az iszlámon belül a mély misztikus áramlat a szúfizmus, amelynek nagy költői, köztük leghíresebbként Rúmi, vég nélkül éneklik az emberi lelket mint vágyakozó szerelmest, aki teljesen feloldódni vágyik az isteni Szeretettben, és amelynek gyakorlói zenét, eksztatikus költészetet és a híres, szédítő keringő táncot használják, hogy gyengéden lazítsák az egó szoros szorítását, és teljesen megnyissák a szívet Isten felé. A judaizmuson belül a kabbala misztikus hagyománya aprólékos részletességgel térképezi fel a valóság rejtett szerkezetét és a lélek hosszú felemelkedését vissza isteni forrásához. A kereszténységen belül egy mély és folyamatos szemlélődő vonal húzódik egészen a korai sivatagi remetéktől olyan kimagasló alakokon át, mint Eckhart mester, Avilai Teréz és A nemtudás felhője névtelen középkori szerzője, akik mindannyian egy szavak és képek nélküli egyesülést írnak le Istennel, amely teljesen túl van minden fogalmon és képen. A hinduizmus közvetlenül beszél arról a mélységes felismerésről, hogy az Átman, a legbensőbb igazi én, végső soron egy és ugyanaz a Brahmannal, az egyetlen végső valósággal. A buddhizmus rendíthetetlenül a különálló én puszta illúziójának feloldódása felé mutat. A szókincs, amelyet ezek a hagyományok használnak, teljesen, kibékíthetetlenül különböző. És mégis a belső terület, amelyet mindegyikük oly gondosan leír, hátborzongatóan, szinte lehetetlenül közeli.
Ha gondosan lehántod a különböző neveket, amelyeket az egyes hagyományok adnak a végsőnek, Isten, Brahman, az Egy, az Üresség, az üresség, a Lét Alapja, akkor egyetlen közös beszámoló kezd kibontakozni figyelemre méltó tisztasággal. A misztikusok mindezen hagyományokon át következetesen leírnak egy állapotot, amelyben az egyéni én hétköznapi határa vékonnyá, áteresztővé, és végül teljesen eltűnővé válik; a mélységes és teljes egység érzését, amelyben abszolút minden dolgot közvetlenül mélyen összekapcsoltnak, vagy akár végső soron egynek éreznek; egy élményt, amelyet teljesen eláraszt a lenyűgöző szeretet, béke és értelem; és egyfajta tudást, amely valahogy valóságosabbnak, szilárdabbnak és bizonyosabbnak érződik, mint a hétköznapi mindennapos észlelés, és amely mégsem ragadható meg vagy közvetíthető teljesen puszta szavakkal. Ez a tartósan visszatérő minta sok komoly gondolkodót egy mély megérzés felé vezetett, amelyet gyakran örök filozófiának neveznek: az elképzelést, hogy a világ sok ütköző és versengő vallása alatt csendben rejlhet a szent egyetlen mögöttes emberi tapasztalata, amelyet sok különböző úton közelítenek meg és írnak le.
Sarah egy szigorú és meglehetősen szűk vallási háztartásban nevelkedett, és fiatal felnőttként végleg otthagyta azt, akkorra teljesen biztos volt benne, hogy minden hit végül nem más, mint megosztottság, dogma és törzsi konfliktus. Évekkel később, szinte véletlenül, miközben teljesen tudományos okokból összehasonlító vallástudományt tanult, azon kapta magát, hogy az eksztatikus szúfi költőket olvassa a csendes keresztény misztikusok mellett az ősi hindu bölcsek mellett, és valóban megdöbbentette, amit talált. Éppen azok az emberek, akik az egyes különálló hagyományok legmélyebb szemlélődő szívében álltak, akikről mindig is magabiztosan feltételezte, hogy a legádázabban szemben állnak egymással, ehelyett mintha pontosan ugyanazt a ragyogó, szavak nélküli országot írták volna le, csak különböző anyanyelveken. A felfedezés nem vitte vissza egyetlen valláshoz vagy hitvalláshoz sem. Valami sokkal érdekesebbet és sokkal alázatosabbat tett: csendben feloldotta a régi megvetését, és valódi, nyitott kíváncsisággal helyettesítette a különös közös tapasztalat iránt, amelyet mindezek a nagyon különböző utazók valahogy mintha megérintettek volna.
Nem kell arra a következtetésre ugranod, hogy minden vallás titokban és egyszerűen azonos odalent; a valódi különbségeik teljesen valóságosak, keményen megszerzettek, és inkább tiszteletet érdemelnek, mintsem gondatlan eltörlést. De a misztikusok feltűnő egybeesése mindazonáltal valami valóban értékeset kínál bárkinek, aki a saját spirituális útját járja. Erősen arra utal, hogy a legmélyebb spirituális tapasztalatok közös és egyetemes emberi lehetőség, és nem valamely egyetlen hit vagy kiválasztott nép zárt, magántulajdona. Csendben valódi alázatra hív a saját hagyományunk azon igénye iránt, hogy az egyetlen érvényes út legyen felfelé a hegyen. És nagyon gyengéden a valódi lehetőség felé mutat, hogy a mély egység, amelyet a misztikusok mind leírnak, végül nem egy dogma, amely fölött vitatkozni és amelyet védeni kell, hanem egy tényleges, élő tapasztalat, amelyet türelmesen meg kell közelíteni, bármely egyetlen úton is, amely hitelesen és összetéveszthetetlenül a sajátodnak bizonyul.
A SpirAI önismereti app. Semmi itt nem jósolja meg a jövőt, és nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológiai segítséget.
Vidd tovább, amit itt észrevettél, egy beszélgetésben. Ingyenes kezdés, hit nem szükséges.
SpirAI a Google Playen